2012. február 13., hétfő

Zord idők a Mezőségen



4 megjegyzés:

  1. Van hó itt is elég, ahogy nézem :)Szép kép!
    Lehet, hogy én alulról és innen jobbról kicsit levágtam volna belőle.

    VálaszTörlés
  2. Aha... igazad van...! Holnap levágom! :) Köszike!

    VálaszTörlés
  3. Mikor elindult hazafelé - újra egymagában - minden szürke és sötét volt, csak gondolatai voltak vele az úton, senki más. A szürke és sötét gondolatai. És azon a csendes délutánon havazni kezdett: először csak néhány pille, majd egyre több, utána erősebben hullt, szinte az utat se látta. Törte a friss havat a lábával, lassan haladt előre, mogorván, némán, utálva a fehér tengert.

    A távolban a porta vonalai kezdtek látszani a hóesésben, közeledett magányos otthona felé, a kapu előtt friss nyomok. Nem járhatott erre senki, biztos nem járt erre senki. A saját nyomai lehetnek, amint hazaér? Nem, ő még nem ért haza, ez valaki más...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legutóbb még sötétnek, sárosnak látta az udvart. A lábnyomok elvesztek a pocsolyákban, a fák beleolvadtak a kerítésbe. Most karjaik vannak, ujjaik – hívogatóak. Istenem!!! Valami történik! Valaminek történnie kell! Lám, a világ sem marad mindig fekete! Torkában érezte a szívét, és reszketve nyúlt a kilincsért. Saját kilincse. És mintha másképpen nyílna a kapu. Szinte ünnepi volt a pillanat… Amit látni vágyott – ott volt. Ott voltak! A lábnyomok…

      Törlés